A mai világban az lehet sikeres, aki képes könyökölni. Én képes vagyok, de csak éttermi körülmények között. A Goodbar Goodburgerhez látogattam, segítek nekik két könyöklő kialakításában.
Az első lépés a tervezés. Sablont készítettem, és megvitattuk, hogy mi az ideális pultmagasság. De ez a kérdés jelen esetben még nem volt életbevágó, az viszont sokkal inkább, hogy honnan szerezzünk 200 éves bontott tölgy gerendát?
Dolgos napom az alábbi videóban.
Ha szereztetek egy vagy több raklapot, és szétszedtétek, akkor érdemes innen tovább olvasni.
A bontás során eltávolítottam a szegek nagy részét. 1-2 darab beletört a távtartó kockákba, ezeket nem tudtam nagyobb roncsolás nélkül kiszedni, így arra a döntésre jutottam, hogy bekalapálom őket , ne álljanak ki. Ezzel megűűűriztem az anyag industrial jellegét.
A raklap alapanyagként felhasznált léceknek egy közös vonása van, hogy görbék. Vagy simán gyaluljuk és megcsiszolgatjuk, vagy törekszünk arra, hogy legyen derékszögű és egyenes élük. Ez utóbbi esetén természetesen sokkal nagyobb a szívás. Én valahol a kettő között maradtam, az egyedül álló részeknek csak a felületét egyengettem, az asztallap darabjait viszont úgy alakítottam ki, hogy minél kisebb rések legyenek az egymás mellé kerülő deszkák között.
Ezt követően az elkészült anyagot méretre vágtam. Igyekeztem a csomókat és a durván sérült részeket kihagyni.
Az asztal szerkezeti rajzát még otthon, nyugodt körülmények között elkészítettem, így tudtam, milyen méretű darabból mennyire van szükségem. Azt a deszkák előkészítése alatt már szem előtt tartottam, hogy az előkészített mennyiségből kijöjjön a majdani szükséges mennyiség.
Jelenleg itt tartok. Hátra van még a felületkezelés és az asztal összeállítása. Ehhez nem lakkot fogok használni, hanem faolajat, mert az rugalmasabb, és kellemesebb tapintású.
Folyt. köv.
Vietnámi utazásunk során örökítettem meg ezt a helyi lakatosmestert munka közben. Amíg elkészülök a raklapokról szóló új bejegyzéssel, addig nézzétek ezt a mestert.
A FB-on egy csomó dizájner oldal visszatérő sláger terméke a RAKLAPASZTAL. Gondoltam, én is kipróbálom, mennyire egyszerű vagy bonyolult egy ilyen bútor megalkotása. Az itt szerzett tapasztalataimat szeretném most megosztani.
Raklap asztalt két féle módon lehet készíteni.
Igénytelenül és igényesen.
Az igénytelen abból áll, hogy szerzünk x darabszámú raklapot egymáshoz csavarozzuk őket, lekenjük (vagy nem) jó vastagon festékkel, lakkal vagy lazúrral, asztal funkció esetén csavrozunk az aljára 4 görgőt, megfordítjuk, és élvezzük magas esztétikai élményt nyújtó bútorunkat a lakásunkban.
Ezt el lehet követni faltakarásnak is, mit az alanti képen látszik.
Elkészítési idő nettó 15 perc + a raklap, csavar, görgő beszerzésére és szállítására fordított idő + a felületkezelő anyag száradási ideje.
Így gyorsan, könnyű sikereket tudunk elérni, de alkalmazkodnunk kell a raklapunk gyári méretéhez, nem lehet ezen nagyon variálni. Valamint igazi asztallapként sem funkcionál a dolog, mert a lécek közötti réseken minden, ami egy tacskónál kisebb, átesik.
Ha legalább egy paraméterünk van, ami a meglévőtől eltér, és ezért hajlandóak vagyunk plusz munkára, az már igényesnek mondható. Persze itt is vannak szintek.
Tapasztalatom szerint az elsődleges motivációs szempont a méret. Ha az emberben van egy kis tenni akarás, és az XYZ tengely méreteiből valamelyik nem felel meg a számára, akkor hajlandó dolgozni is az ügyön. (Bocs, de az egymáshoz csavarozom és lefestem nálam a gányolás kategóriába esik.) Ha viszont erre a bizonytalan ösvényre téved, akkor egyből rájön, hogy igazából sem a hossz, sem a szélesség, sem a magasság nem felel meg az elképzeléseinek.
Ekkor jön az, hogy a raklapot darabjaira kell szedni, és az új funkciónak megfelelő méret szerint le kell vágni a darabokat, majd még össze is kell rakni. Közben ízlés szerint gyalulni, esetleg csiszolni.
Ezt a munkafolyamatot a dizájner oldalak képein könnyedén 2-3 fotóval elintézik, de a valóságban ez több órás tömény szívásnak felel meg.
Már a raklapok szétbontása sem egy egyszerű dolog, a belekalapált 2-3 kg szög kipiszkálása miatt. E munkafolyamatnál szükség van kalapácsra, pajszerre, kombinált-, harapó- és csípőfogóra, egy lapos "nem sajnálom" csavarhúzóra és végtelen kreatívitásra, hogyan piszkáljuk ki a faanyag komolyabb roncsolása nélkül a bevert, elkalapált szögeket.
Egy raklap szétszedésére 30-60 percet lazán lehet számolni.
Folyt köv. (mondtam már, hogy nem egy rövid meló?)
A mai bútorok ajtajaihoz a leggyakrabban felhasznált alkatrész a kivetőpánt. Ezek könnyen szerelhetőek, de idővel hajlamosak elállítódni. Ekkor elég egy csillag csavarhúzó, plusz egy kis türelem, és az ajtók újra precízen illeszkedek egymáshoz. A legalapvetőbb fogásokat a következő videóból elsajátíthatjátok.
A kivetőpántoknak számtalan fajtája van, a két leggyakrabban használt a közézárodó és a ráütődő. Az előbbit akkor használják, ha a szekrényajtó a bútor oldalai és a tető-fenék közé záródik, az utóbbi akkor, ha a szekrény oldalát és tetejét-fenekét takarja az ajtó. A fenti videóban ez utóbbit állítgattam.
Vannak még különböző szögekben nyíló és zárodó pántok, valamint egészen speciális feladatokra kifejlesztett típusok is. De erről majd legközelebb.
