Hát végre ez is megvan. Elértem az első munka végére. Minden tökéletes, sehol semmi hiba, ha azt a pár ceruza krix-kraxot nem számolom, amit a hokedlin egyensúlyozás közben karcoltam a fehér plafonra.
A tényleges munka időben kb. 30 percig tartott. A konzol és a polc maradék volt, az nem került semmibe, a takaróelem körbe élműanyagozva 1000 Ft, a 6 db camar sín kb 100 Ft-volt. A 18 db 8*50-es műanyag tipli 200 Ft. Kellett még 18 db 5*60-as csavar, ami a konzolt, és a camar síneket a falhoz rögzítette, és 6 db 4*18-as csavar, ezzel rögzítettem a camar sín ellendarabját a bútorlaphoz. Összesen 1300Ft.
A szerszám szükséglet:
- behajtó
- dekopírfűrész és fűrészlap
- ütvefúró és 8-as fúrószál
vízmérték, centi, ceruza, sámli.
Valljuk be, ez a feladat nem volt annyira összetett, néhány a méréssel kapcsolatos praktikus fogást azonban jól tudtam demonstrálni a segítségével.
Volt, aki balesetvédelmi szempontból aggályosnak nevezte, hogy zokniban dolgoztam. ( a Dósafánál volt rajtam cipő) Ez a vélemény érdekes kérdéskört feszeget. Szeretnéd-e, hogy a lakásodban dolgozó mesterek összejárkálják a szőnyegedet? Persze, hogy nem! Ki szeretné? Mit tudsz tenni ellene?
Egyszerű: kérd meg előre a kivitelezőt, hogy hozzon tiszta váltás cipőt.
Azt megtapasztaltam, hogy a ruha mennyire fontos az embereknek. Pár éve az egyik kereskedelmi TV új székházában dolgoztam. (oda csak asztalosként tudtam bejutni) Nagyon érdekes volt ebből a szaki szerepkőrből nézni azokat a TV-s "szakembereket" amilyen én is vagyok általában. Olyan emberek, akik esetenként egy csavart nem tudnak megkülönböztetni egy anyahajótól, oly mélyen lenézték a kétkezi munkásokat, hogy azt öröm volt látni.
Már az, hogy megszólítsanak minket, ha valamilyen kérdésük volt, már az nehezen ment. (Valahol ezt is megértettem, mert a kollégám, aki 2. hónapja hordta ugyanazt a hipster pulóvert és mackónadrágot, nem volt igazi partner nekik. Pedig tulajdonképpen ő volt a csodálatos mintapéldánya annak a közönségnek, akinek a műsoraikat szánták. Műsort azt csináltak neki, de köszönni azt nem nagyon voltak hajlandóak.)
Mivel én mindkét embertípust ismertem, valamiféle tolmáccsá változtam a hetek alatt. A televíziós operatőrök, technikusok között van egy réteg, aki zsebes nadrágot hord, pólóval. Ezt csak a felvitt kosz mennyisége különbözteti meg egy asztalostól. Mivel én mindig tiszta ruhában voltam, mondhatjuk, hogy operatőrnek álcáztam magam. És mivel nem voltak téves képzeteim az engem megszólító szakemberek szellemi szintjével kapcsolatban, (láttam a műveiket a TV-ben) könnyen ment a kommunikáció.
Valamiért ezek az emberek azt képzelték, hogy amit ők csinálnak az fontos, a világ nélkülük értelmetlen és sivár hely, és hogy ezt mindenkinek tudnia kell, és ennek megfelelő áhítattal kell hozzájuk szólni, és nézni őket.
De természetesen a melósok nagy része lenézi a TV-s szakembereket. Ezt leginkább az irigység hozza ki belőlük. Mert ők tényleg elhiszik, hogy aki tévében dolgozik, az csak zseni lehet. Érdekes módon még ők is azt gondolják, hogy egy komplex szekrényt összerakni darabokból az egyszerűbb, mint egy 2 perces celeb interjút elkészíteni. Még érdekesebb, hogy azt hiszik, aki TV-ben (vagy annak 200 méteres körzetében) dolgozik, - kb. bármit - az alapból csilliárdokat keres havonta. Már pedig ezt Magyarországon nem nagyon lehet megbocsájtani.
Természetesen mindkét oldalon vannak kivételek, főleg azok, aki jók a szakmájukban, és átlátják az alkotás folyamatának összetettségét és komplexitását.
És a végső konklúzió, hogy én magam egy zseni vagyok, mert mindkettőben otthonosan alkotok.
Na.
Sokáig tartott levezetni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.